Ébresztő Fesztivál

"A félelem az élet mozgatórugója" Na hát ez a mondás hála Istennek biztosan nem így van, hiszen ha valós lenne, akkor az életünket minden bizonnyal nem lehetne túl szabadnak, sem túl örömtelinek mondani. Mégis azért, hogy ha a szívünk mélyére nézünk, rengeteg sok félelem mocorog a lelkünkben, némelyekről tudunk, némelyekről pedig még sejtésünk sincsen.

Az egyházi tanítás kétféle félelmet különböztet meg: az egyik az üdvös félelem, mely segít bennünket, hogy a helyes úton tudjunk maradni; a másik a destruktív, káros félelem, mely akadályoz bennünket életünk előrehaladásában és személyiségünk fejlesztésében. Bár első ránézésre a két fogalom jól különválaszthatónak látszik, mégis a valós helyzetek nem minden esetben ennyire egyszerűen megítélhetőek. Ezért az idei Ébresztő Fesztiválon arra hívunk benneteket, hogy nézzünk szembe a korunk által generált és saját magunk félelmeivel, nézzük meg, hogy melyikeknek van létjogosultsága, s melyikeknek nincs, s végül ítéljük meg, hogy melyik üdvös számunkra, melyik kevésbé. Várunk benneteket sok szeretettel a közös vizsgálódásra! 

Szlama Ákos atya